Bürokrácia

Átirányítási probléma

Beküldte Dénes 2017. február 8.

Naiv voltam. Reggel még biztosnak látszott, hogy - talán esetleges sorbanállás után - egyből kézbe vehetem az erkölcsi bizonyítványt.

A KEKKH címére (Visegrádi utca, netről nézve) tartottam gyalog. Már majdnem odaértem, mikor gyanús lett, hogy az épület oldalán lévő nagy KEKKH felirat le van verve. Belépve a információs pultnál fel is világosítottak, hogy az ügyfélszolgálat, ahol ezt intézhetném, bizony nem itt van, hanem a Vaskapu utcában. Kaptam egy A4-es fénymásolt tájékoztatót is.

Ezen az állt, hogy bár van személyes ügyfélszolgálat, csak előre egyeztetett időpontban tudnak fogadni. Tettem egy próbát, egy héttel későbbre kaptam volna időpontot. Azt is mondta a telefonos ügyfélszolgálatos, hogy bár személyesen megjelenek, nem garantálják, hogy ott helyben meg is kapom, mivel előre nem látható technikai akadályok léphetnek fel, csak 5 napra tudják vállalni.Így az elektronikus igénylés mellett döntöttem, amire 8 nap a vállalt ügyintézési határidő (+ postázás). Feleségem pont ugyanígy tett, igazából először ő tapasztalta ki az ügyfélkapus megoldást. Valóban egyszerű. Reménykedek, hogy azért időben megjönnek a papírok :)