Alaptábor Seattle-ben

Megkésett kiképzés

Beküldte Dénes 2017. március 24.

A cégnél már az első napon mindenkinek javasolták, hogy vegyen részt egy alapképzésen, ami nem az itteni irodában van, hanem Seattle-ben, a cég főhadiszállásán.

Utánakérdeztem az itteni csapatomnál, ők állították, hogy nem vettek részt rajta. Én viszont nem akartam kimaradni a jóból, és megbeszéltem a főnökömmel, aki rábólintott. Még aznap hasznos tanácsokkal is ellátott, hogy hol, mit és miként érdemes foglalni.

Azt tudni kell, hogy ez a cég semmit nem tesz senki alá. Ha valaki szeretne valamit elintézni, például egy ilyen tréninget, de akár a saját maga előléptetését is, azt az embernek saját magának kell elintéznie.

Az utazásokat is előre meg kell finanszírozni saját költségen, majd a cég később téríti. Erre jó a hitelkártya :) Így végül is a bank pénzén finanszíroztam meg ezt a kis kiruccanást.

Kedd délután indultam a munkából, busszal. A meghirdetetthez képest negyed órával korábban, 3 és negyed óra utazás után érkeztem meg, ebben már benne volt az USA-ba való határátlépés is.

A célállomásnál, mikor kiszálltam a buszból, a változatosság kedvéért szakadt az eső, de úgy igazából. Mivel már sötét volt, ezért csak egy vacsorára mentem ki a városba, de egyébként pihenni akartam.

Mivel szerdán csak délután kezdődtek az előadások, a délelőttöt a környék felfedezésével töltöttem.

Voltam a Space Needle-ben és a Chihuly galériában. Mindkettő jó élmény volt. Ezután lesétáltam az óceánpartra, majd visszaindultam a hotelbe. Útba ejtettem a Bill&Melinda Gates alapítvány székházát is.

A délután gyorsan elment pár előadással. Este ismét nyakamba vettem a várost, szinte túrának tűnt a viszonylag nagy szintkülönbségek miatt.

Másnap egy egész napos előadás volt, utána elérkezett a visszautazás idje. Erre az útra a vonatot választottam. Bár ne tettem volna :) Napközben olvasgattam pár kollega levelét, akik épp azt beszélték meg, hogy van, amikor a Seattle-ből Vancouverbe tartó vonat 8-9 órát késik. Nos, én is beleszaladtam egy kisebb késésbe, igaz, csak másfél órával később jött be a vonat, úgyhogy tulajdonképpen szerencsésnek érezhetem magam.

Ez egyben azt is jelentette, hogy éjfél után érkeztem haza. Jó hosszú kirándulás volt.