Fort Langley

Nem egy erőd

Beküldte Dénes 2018. május 5.

Sőt, ellenkezőleg. Én egy erődítményre számítottam, végre egy kis történelemre vagy ilyesmire. Aztán odaérve, miután bekapcsolódtunk az éppen induló idegenvezetésbe, derült ki, hogy ez egy régi, megerősített kereskedői lerakat-központ. A Hudson Bay szép emlékű elődje.

Bemutatták és elmesélték nekünk, hogyan éltek és kereskedtek akkoriban az emberek a tengerentúllal és a helyi indiánokkal. Például, javarészt fiatal, nőtlen férfiakat foglalkoztattak, akiket aztán kiházasították indián családokba, így is erősítve a kereskedelmi kapcsolatokat.

Aztán történelmi jelentősége is van az itt található gazdasági épületnek, hivatalosan itt egyesítették a Brit Kolumbiai kolóniákat.

Délután egy nagyon finomat ebédeltünk a folyóparti étteremben, aztán után egy kiadós sétával lemozogtuk a kalóriák egy részét.